67 szobás hotel Budapest
belvárosában

Ügyfél

Callis Zrt.

Helyszín

Budapest, VI. Kerület

Dátum

2025

Státusz

KIVITELI TERV

Építészet, belsőépítészet és tájépítészet határának feloldása

Egy hányattatott sorsú, jelenleg elhagyatott épület áll a Csengery utcában. Egykor bérház volt, majd kórház működött benne, ma üresen áll. A jövőben szállodának ad helyet.

A rekonstrukciós munkára irodánkat kérték fel, bennünket pedig egy tündér segített a tervezés során, aki berepült az épületbe, a belsőudvarban elejtett egy tündérmagot, melyből dús kert jött létre. Ez a vertikális zöldfelület adja az épület lelkét. A szálloda bejáratától közvetlen folyosót nyitottunk a kertre, ezen az útvonalon helyeztük el a közönségfunkciókat. Az épület hátsó traktusa is kapcsolódik a zöldfelülethez, itt közösségi tér, tárgyaló és jógaszoba kap helyet. Az épület és a kert határolófalait transzparens üvegből alakítottuk ki a kül- és beltér közötti párbeszéd erősítéséért. Az építészet, a belsőépítészet és a tájépítészet között tehát elmostuk a határokat, hogy egy kis oázis jöhessen létre Budapest belvárosában.

Az elhagyott épületbe berepülő tündér által olyan történettel ruházhattuk fel a projektet, mely a jövőbeni látogatók számára vonzóvá teheti a szállodát a telített budapesti piacon

Tervezők: Holló Mátyás, Pataj Orsolya Mónika, Külüsné Kiss Anna Sára, Novák-Mester Petra, Nagy Júlia

AI Customer Service
Áttekintés

Sütiket használunk, hogy egyre élvezhetőbbé és hasznosabbá tehessük oldalunkat. Ha többet szeretne megtudni, vagy átállítaná a beállításokat, azt megteheti a beállításokra kattintva.